udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Csuka Tibor

2003. augusztus 5.

Temesváron Jecza Péter szobrászművész és felesége, Sorina Jecza-Ianovici saját házukban alakították ki a két évvel ezelőtt életre hívott Triáde Interart Alapítvány és Galéria székhelyét. Ezalatt a galéria jelentős helyet vívott ki magának a város képzőművészeti életében. Programjaiban elfelejtett értékeket hoz az érdeklődés előterébe, neves kortársművészeket mutat be, és fiatal alkotókat támogat. Jó szervezőmunkára és menedzseri adottságokra van szükség, hogy egy-egy szimpózium, kiállítás ,,tető alá kerüljön", s hozzá, illő grafikai kiállításban, katalógus, leporelló, album, a szimpóziumon elhangzó előadásokból pedig könyv készüljön. A Ház menedzsere Sorina asszony, szerkesztésében jelent meg a Jecza Péter életművét bemutató album és CD-ROM is, amelyért fél évvel ezelőtt Multimédia-díjjal tüntettek ki. A két év alatt több mint húsz kiállítást szervezett, és ugyannyi kiadványt jelentetett meg a Triáde Interart Alapítvány. Az évfordulót kiállítással és hangversennyel ünnepelték a Triáde Házban. A kiállító, Csuka Tibor reklámgrafikus 1999-ben fejezte be tanulmányait a temesvári Tibiscus Egyetem Ipari Formatervezés Karán, azóta több hazai és magyarországi cégnél dolgozott reklámgrafikusként. Két éve készíti a Triáde Ház rendezvényeinek meghívóit. A két év megvalósításaihoz tartozik az is, hogy - a Polgármesteri Hivatallal együttműködve - szoborparkot képeztek ki a ház előtti téren. /Szekernyés Irén: Kétéves a Triáde Alapítvány és Galéria. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 5./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék